Trans-o-flex Hungary csomagküldő állást hírdet.

0
84

Tekintsen be a Trans-o-flex Hungary csomagküldő szolgáltatás kulisszái mögé.
Ugyanis állást hirdet ez a nagy vállalat is, az egyik csomagküldő raktárába.

Az 1997-ben alapított, majd az Osztrák Posta által 2007-ben a Merland Expresszel együtt felvásárolt, csomaglogisztikára specializálódott Road Parcel a német TRANS-O-FLEX Schnell-Lieferdienst GmbH & Co. KG.

Olvasd el mennyiért dolgoznak az emberek, hány órát, és milyen szálláshellyel várja a dolgozókat.

Nemrégiben, a címben említett munkahelyen dolgoztam, másodmagammal. Előzetes telefonos egyeztetés szerint, megbeszéltük az órabért, a szállást és a munkaidőt is amik a következőképpen alakultak: órabér 750/óra, túlóra pedig 850/óra, munkaidő Délután 4 órától este 1-óráig, ami azon felül van az túlórának számít.

A valóságban persze egész máshogy alakultak a dolgok, mégpedig: a szállóról délután 2:30 kor elvisznek a cég raktárához, ahol délután 4-ig várakoztok amit nem fizet senki, általában a hajnal 1-órás munkából, reggel 4,5 órás munka lesz. Egy lazább nap úgy alakul hogy Délután 2:30-tol másnap reggel 4,5 óráig dolgoztok, majd ezt követően visznek a szállásra.

Első nap kezdőfizetést kapsz mindegy hány órát dolgozol, a pénzed fixen 6.000Ft, és ebből -1.000Ft a szállás költsége amely téged mint munkavállalót terhel. A szállás költsége minden napra mínusz 1.000Ft levonást jelent a ledolgozott béredből.

Íme a szálló Wc-je

 

Utólagosan a bérünket amikor kértük, majdnem verekedésig fajultak a dolgok, az egyik cég vezető nekünk akart támadni, amiért nemtetszésünket fejeztük ki, ugyanis keveselltük a ledolgozott órák utáni pénzt.

A szállás egy régi irodaházukban található, a szobák igénytelenek, koszosak a tároló szekrények szétverve, a wc és a fürdők nem higiénikusak.

A TRANS-O-FLEX munkás szállójának ebédlője
A TRANS-O-FLEX Hungary egyik munkásszállójának szobája
A TRANS-O-FLEX Hungary egyik munkásszállójának szobája

A bejelentés pedig 3.000Ft al történik napi bejelentő segítségével, a munkáról még érdemes tudni, nehéz fizikai munkáról van szó!

Összegzésként:

  • TRANS-O-FLEX Hungary Kft.
  • 1239 Budapest, Európa út 12.
  • BILK Logisztikai Központ L1 épület
  • FHB Bank Zrt. 18203071-01483329-10010017
  • FHB Kereskedelmi Bank Debrecen
  • Tel:    0670-3309-613, 0630-4730-338, 0620-2949-033

A munkára ennek ellenére bárki jelentkezhet aki úgy gondolja a leírás után is hogy ez egy remek munkahely.

 

There are no comments

Join the conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.