Őrült összegű bírságokat sajtoltak ki a csaló bankokból

0
64

A világ 20 legnagyobb bankja összesen 264 milliárd fontot (vagyis 88 200 milliárd forintot) fizetett ki 2012 és 2016 között különféle büntetésekre, ami a 2008 és 2012 közti értékhez képest 32%-os növekedés.

A Conduct Cost Project (CCP) elemzőcég tanulmányát a Business Insider szemlézte, ebből kiderül, hogy a bankok 2012 és 2016 közt 5,6%-kal több kártérítést fizetettek ügyfeleiknek és költöttek ügyvédekre, mint 2011 és 2015 közt, a bírságok összege pedig a 2008 és 2012 közti állapothoz képest 32%-kal növekedett.

A bírságok nagy része még mindig a gazdasági világválsághoz köthető, de számos olyan szankció is felmerül, ami politikai vonatkozású, például az Iránnal szemben kiszabott amerikai szankciók megsértése. A CCP elemzői egyébként azt is hozzátették a jelentéshez, hogy szerintük nem sokat javult a bankok viselkedése etikai szempontból a válság óta.

A legtöbb büntetést 2012 óta a Bank of America fizette ki, sikerült csak 2014-ben 22 milliárd fontnak megfelelő büntetést begyűjteniük, miután megállapodtak az amerikai igazságügyi minisztériummal, hogy 16,65 milliárd dollárt fizetnek ki nekik a gazdasági világválság kirobbantásában való részvételükért. Őket követte a JP Morgan 33,64 milliárd dollárral, majd a Morgan Stanley 24,36 milliárd dollárral.

A 2011-2015-ös állapothoz képest a Royal Bank of Scotland büntetés-kifizetései érték el a legnagyobb növekedést, 45,97%-kal több büntetést fizettek ki, mint akkor.

Leginkább a jelzáloghitelek hibás értékesítése miatt büntették a bankokat, emiatt 65,84 milliárd dollárt fizettek ki 2012 és 2016 közt. Az egyéni bűncselekmények a teljes bírságfizetés mindössze 1,91%-át tették ki.

There are no comments

Join the conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.