Nemlétező mezőgazdasági munkagépekkel 8 milliót csaltak ki.

0
92
A kép csak illusztráció!

Több millió forinttal károsítottak meg 25 embert embert, többek között traktorokat árultak de mezőgazdasági holmikat is.

Több internetes oldalon hirdették ezeket a mezőgazdasági gépeket és a hozzájuk tartozó eszközöket, jóval az eredeti ár alatt.

A csalást egy férfi és egy nő követte el aki ellen a Gödöllői Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a férfival és a nővel szemben, akiknek bűnösségéről a Gödöllői Járásbíróság fog dönteni.

Akik esetleg az alacsony árú gépek miatt csalásra gyanakodtak volna, azoknál arra hivatkoztak hogy ezeket a gépeket korábban a NAV lefoglalta és most árverezésre kerültek.

Az internetes hirdetésükben találhattunk rakodógépeket, és vetőgépeket is, fél és húszmillió forint értékben. A csaló férfi különböző álneveken kommunikált a sértettekkel addig a nő öt különböző helyen nyitott számlákat ahová foglalóként kellett elutalniuk a sértetteknek a kért összeget. A csalást egy évig folyamatosan csinálták, így majdnem 8 millió forintot csaltak ki összesen 25 sértettől.

A kicsalt pénzt az elfogásukkor nem sikerült behajtani, ugyanis egy év alatt felélték folyamatosan az elcsalt összeget.

There are no comments

Join the conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.