Csalt a lottón a lottótársaság biztonsági főnöke.

0
449
Eddie Tipton a Hot lotto nyertese

Az USA államközi lottószervezetének, a Multi-State Lottery-nek (MUSL) egykori biztonsági főnöke júniusban bűnösnek vallotta magát lopás és számítógépes bűnözés vádjában, miután elfogadta a 2,2 millió dolláros vádalkut. Ezt megelőzően 2015. januári letartóztatását követően mindvégig ártalmatlanságát hangsúlyozta.

Biztonsági főnökként Tipton korábban tagja volt annak a csoportnak a MUSL iowai központjában, mely megalkotta azt a véletlen szám generátort, ami normál esetben a lottósorsolások igazságosságát biztosította.

Tipton azonban – miután megbütykölte a biztonsági kamerákat, hogy ne rögzítsék ténykedését – egy olyan önmegsemmisítő kódot juttatott a szoftverbe, mely segítségével bizonyos sorsolásokat megbuherált. Nem véletlen tehát, hogy a Tipton illetve társai által megnyert mind a hat jackpotot vagy november 23-án vagy december 29-én sorsolták ki 2005 és 2011 között.

A csalásra akkor jöttek rá, mikor a lottótársaság emberei gyanút fogtak, miután egy 2010-ben Des Moines-ben vásárolt szelvénnyel megnyert 16,5 millió dolláros Hot Lotto jackpotot több alkalommal is megpróbáltak anonim módon felvenni. Elkezdtek nyomozni az ügyben, és miután MUSL-os kollégái felismerték Tiptont a szelvényt értékesítő bolt biztonsági kamerájának felvételén, értesítették a rendőrséget.

Tipton letartóztatása után a nyomozók megvizsgálták a véletlen szám generátort, és felfedezték, hogy két olyan extra kódrészletet tartalmazott, mely azt biztosította, hogy az év három napján az ügyeskedő biztonsági főnök számait dobja ki.

A férfi bevallotta, hogy manipulálta a sorsolásokat Iowa-ban, Colorado-ban, Wisconsin-ban, Kansas-ban és Oklahoma-ban testvére, a korábbi texas-i bíró, Tommy Tipton, valamint egy texas-i üzletember, Robert Rhodes segítségével.

Tommy Tipton jelenleg 75 napos börtönbüntetését tölti, miután júniusban bűnösnek vallotta magát lopással kapcsolatos összeesküvés vádjában. Rhodes is bűnösnek vallotta magát számítógépes bűnözés vádjában, őt 5 év felfüggesztettre ítéleték

Nem lehet tudni, hogy ténylegesen mennyi időt fog Tipton börtönben tölteni – ugyan „nem több” mint 25 évre ítélték, elképzelhető, hogy jó magaviselettel három-négy év után kiengedik.

There are no comments

Join the conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.