Egy 29 éves karcagi nő 274-embert vert át, és 1,64 millió forint……

0
108
A kép csak illusztráció!

A Tolnai Rendőrőrs folytatott eljárást csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 29 éves karcagi nő ellen.

Az adásvételről folytatott beszélgetéseket, a telefonszámokat, email címeket, internetes adatokat mindig mentsék le, őrizzék meg.

A nő 2016. januárja és augusztusa között kedvezményes áron megvásárolható tárgyakat hirdetett az interneten. A hirdetésekre jelentkezők előre elutalták a megvásárolni kívánt termékek árát, de a pénzükért nem kaptak semmit.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a 29 éves nőt, akit 274 rendbeli csalás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A gyanúsított a bűncselekményeket beismerte, szabadlábon védekezhet. A bűncselekményekkel összesen 1,64 millió forint kárt okozott, amelynek egy kisebb részét visszatérítette a sértetteknek. A nyomozás során kiderült, hogy a nő sok esetben olyan tárgyakat is árult, amelyekkel nem is rendelkezett.

A tolnai rendőrök a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták írja a Police.hu

Az internet minden előnye ellenére arra is alkalmas, hogy a csalók tévedésbe ejtsék az apróhirdetési oldalakat böngésző internetezőket. Kérjük, hogy fogadják meg néhány tanácsunkat.

Amennyiben magánszemélytől kívánnak vásárolni, kérjenek bővebb tájékoztatást a termékről, az átvétel, a postázás, valamint a biztonságos fizetés lehetőségeiről. Minden esetben kérjenek olyan képeket, amelyeket az eladó készített. Kérjék el az eladó adatait, majd vegyék fel vele a kapcsolatot és hívják fel telefonon is. Vessék fel a személyes átvétel lehetőségét is. Amennyiben az eladó ezt elutasítja, úgy az eladó személy hitelessége megkérdőjelezhető. Idegen személyeknek soha ne utaljanak, vagy küldjenek előre pénzt. Használják az utánvétes postázást.

A rendőrség minden törvény által biztosított eszközt igénybe vesz a bűncselekmények megelőzésére, megakadályozására, az elkövetők felderítésére és elfogására, de fontos, hogy az állampolgárok is tegyenek biztonságuk érdekében, így elkerülhető az, hogy bűncselekmény áldozattá váljanak.

There are no comments

Join the conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.