Hat (6) éve aktívan tevékenykedő csaló az interneten

0
125

Kellner Zsolt, Szigetszentmiklósi lakos, csaló eladóként hirdet 2 kit memóriát, amelyet előre utalás után megvásárolhat bárki. Vásárlás követően amint elutaltuk az összeget, már egészen biztosak lehetünk ha a fentebb említett eladótól vásárolunk, nem kevés anyagi kárral számolhatunk.

Kellner Zsolt a 2011-es évek óta internetes csalásokból él, többször is feljelentést kezdeményeztek ellene.

Figyelmetlen voltam, nem gógliztam be nullásként és engem is megkárosított 16 ezer forinttal Kellner Zsolt (Előre utaltam neki 2 kit memóriára). Ígérte, hogy postázza múlthét kedden (2017. júl. 25), de azóta sem kaptam meg. Gondolom még többeket is megkárosított.

Nem tudja valaki, hogy hogyan lehetne egy olyan pert indítani ellene, amiben a felperesek az itt megkárosított tagok? Én nem szeretném annyiban hagyni a dolgot, de kiröhögtetni se akarom magam egy ügyvéddel sem, hogy “rongyos” 16 ezerrel perelek, ezért kéne, hogy többen legyünk, mert akkor nagyobb összeggel lehetne perelni. Ha nullással üzleteltek, mindig góglizzátok be elővigyázatosságból.

 

2011-05-18-án is megkárosított egy gyanútlan áldozatot, ekkor egy HP 530 laptopot ajánlott fel cserére.

HP 530 kétmagos laptop

Cserére igért egy HP 530 laptopot 2011-05.03-án, megkapta az ipodomat a laptopot meg azóta ígérgeti, de már egyszer meghirdette azóta a harverapron is.
5 napja nem is válaszol Kellner Zsolt, Szigetszentmiklósi lakos.
Megtettem a rendőrségi feljelentést (mától 3 napig vissza lehet vonni, ennyi időt kapott), remélem elkapják

Összegzésként:

 

  • Név:       Kellner Zsolt
  • lakhely:   Szigetszentmikló

Csaló eladó, kerülje el mindenki!

There are no comments

Join the conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.